1. fejezet – Inklúzió és inkluzív szakképzés

Az európai szakoktatási és szakképzési környezet sokszínűségben gazdag, ami elsősorban a hátrányos helyzetű tanulókból álló tanulói populációnak köszönhető. Ezt befolyásolja a szakképzés negatív megítélése, amely a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók számára egyfajta tartaléklehetőségként jelenik meg (Jeon, 2019). Emellett a szakképzési diplomák sokfélesége is hozzájárul ehhez a sokszínűséghez, amely magában foglalja az életkor, az etnikai hovatartozás, a nem, a nemzeti származás, a képességek, a vallás, a nyelv, a szexuális irányultság, a társadalmi-gazdasági státusz és az életkörülmények közötti különbségeket.

A sokszínűség önmagában azonban, bár szükséges, nem garantálja automatikusan az átfogó és érdemi befogadást (KIC és OIC, 2023). A sokszínűség nem zárja ki a társadalmi kirekesztést, és e tekintetben többféle szakképzési rendszer létezhet:

(GIZ, 2020)

Az értelmes befogadás nem azt jelenti, hogy egyszerűen csak jelen vagyunk ugyanabban a környezetben. Lehetővé kell tennie, hogy minden egyén részt vehessen a minőségi oktatásban, és teljes mértékben kiaknázhassa a benne rejlő lehetőségeket. Önnek és intézményének alkalmazkodnia kell a tanulók sokféle igényéhez, ahelyett, hogy megfelelésre kényszerítené őket (UNESCO, 2020). Az inkluzív szakképzési rendszer túlmutat a puszta integráción, értékeli a sokszínűséget, kielégíti mindenki szükségleteit, elutasítja a kiszolgáltatott csoportok megbélyegzését, és kiemelten kezeli a jogaikat és a befogadást (KIC és OIC, 2023).